Láthatatlan, és hihetetlen fontos

Az ember, ha a saját életére gondol is bőven előfordul benne egy láthatatlan kis szörnyeteg, ami mindent, még a teljes egészségünket is tönkre tudja tenni, ez pedig nem más, mint a stressz. Hányszor hallja az ember, ha az orvoshoz fordul valamilyen problémával, hogy a stresszmentes élet a kulcsa a gyógyulásnak. Igen, csak azt már senki … Olvass tovább

Életmentő ajánlás

Közel fél éve dolgozom annál a cégnél, ahol jelenleg egy teljesen új feladatkört kaptam, hiszen a vírushelyzet miatt mi is elkezdtünk nagy léptekben nyitni az online értékesítési tér felé, és kialakításra került egy webshop, amivel kapcsolatban az összes tervezési feladattal, a szervezéssel és persze a kivitelezés támogatásával is engem bíztak meg. Egyrészt ez egy hihetetlen … Olvass tovább

A férjem legnagyobb segítsége

Amikor két ember összekerül és úgy döntenek, hogy összekötik az életüket minden megváltozik. Persze nincs ez másképp, sőt, sokkal inkább szembetűnő a változás, amikor megszületik az első gyermek. Az érdeklődési kör teljesen a gyerek köré koncentrálódik, más lesz a napi rutin, más dolgok fogják szolgáltatni a stresszt, szóval teljesen megváltozik minden, és ez nem volt … Olvass tovább

Miliméterek harca – ahol a pontosság az úr: autókárpit profikkal

Az autókárpit témája igen fontos és bár ránézéasre egyszerű, nagyon nem az! Nem mindegy, hogy miben töltöd utazásaidat és. Ezért meg kell választani, hogy kit bízol meg, hiszen egy igencsak nagy tapasztalatot és odafigyelést igénylő szakmáról van szó. A megfelelő eredményekhez kevés a precizitás és a megfelelő eszközök, szerszámok beszerzése. A szakmai folytatásához rengeteg tapasztalatra és kreativitásra … Olvass tovább

A barátnőm ajándéka

Az embernek ha van egy-két igazán jó barátja, akkor már azt gondolom, hogy szerencsésnek érezheti magát. Nekem ebből több is adatott, mert négy embert is fel tudok sorolni, ha szoros barátságról is van szó. Ezt a négy embert nagyon szeretem. Egészen egyszerűen bármikor számíthatok rájuk, tudom, hogy ha az éjszaka közepén felhívom őket is ki … Olvass tovább

A nagypapám kétségbeesése

A mai öregek el sem tudják képzelni, hogy mennyi újdonság van a világban, amit nem használnak, mert nem ismerik, vagy éppen próbáljuk nekik mutatni vagy rábírni őket, hogy próbálják ki valamelyiket, de ők elutasítják azt, mert tartanak tőle, vagy épp úgy gondolják, hogy nem tudnák megtanulni a kezelését. Az én nagypapám azért nem akart például … Olvass tovább

Az új szerelmem

Amikor elkezdtem budapest utcáin vezetni mondanom sem kell, hogy halálfélelmem volt. Vidéken sokat vezettem előtte, de hát az teljesen más. Ott a legnagyobb akadály a biciklis öreg bácsika, akit három méter távolságban kerül ki az ember, mert fogalma sincs, hogy a következő pillanatban milyen mozdulatot fog tenni, itt viszont pesten három és sokszor hat sávon … Olvass tovább

Az édesapám hatalmas segítsége

Az édesapám egy nagyvállalat vezetőjeként dolgozik immáron közel három éve. Rengeteget dolgozik, de azért a családra is szentel elég figyelmet, viszont azt már nem igazán akarja felfogni vagy elfogadni, igazából nem tudom melyik állja meg a helyét, hogy mi, a gyerekei már nagyrészt felnőttünk. Nem mondom, hogy nincs szükségünk a családi ház melegére vagy a … Olvass tovább

A családom kedvence

Az ember, ha rátalál a nagy szerelem és közös éltet kezdenek el élni, akkor már máshogy gondolkodik mind az egészségről mind az életéről, többet kirándul, jobban elkezdi élvezni az életet és odafigyel a bevitt táplálék minőségére és a vitaminra. Sokkal több zöldséget és sokkal több gyümölcsöt fogyasztottam én is azután hogy összekerültem a most már … Olvass tovább

Neked is szükséged lehet rá

Én nagyon sokáig úgy tartottam, hogy egy mobiltelefon csak azoknál az embereknél törik össze, esik le és hullik darabjaira, akik nem figyelnek oda rá, vagy nincs igényük arra, hogy biztonságban és maximális odafigyelésben részesítsék ezeket az eszközöket. Ez a gondolatom azonban nem is olyan régen, amikor sajnos sikerült a telefonom kijelzőjét darabokra törnöm, megdőlt. Én … Olvass tovább