Nem is olyan bonyolult

Amikor én kitaláltam, hogy céget szeretnék alapítani, ráadásul nem kevesebb tevékenységi körrel, mint az építőipar, akkor azt gondoltam, hogy nem hogy normális nem vagyok, hanem egészen egyszerűen eleve halálra van ítélve minden igyekezetem, hiszen én nem vagyok közgazdász, nem érték az ilyen jellegű dolgokhoz, én nagyon jó és precíz szakembernek tartom magam, aki az utóbbi években már inkább vezetőként funkcionál. Persze jól éreztem én magam munkavállalóként is, azonban olyan tulajdonosi elvárásokat kezdtek el támasztani felénk, aminek eredményeképp már nem tudtam biztosítani a tökéletes minőséget. Így pedig én nem vállalok munkát. Én mindig is arra voltam nagyon büszke, hogy minőségi, tartós eredményeket adtunk ki a kezünkből, aminek megvolt az értéke. Sajnos egyre gyakrabban találkozok azzal a problémával, hogy kevesebb vállalási idővel dolgoznak az emberek, de fele olyan minőséggel. Ebbe én nem szeretnék részt venni, és úgy döntöttem inkább alapítok egy saját céget.

Hála a jó égnek a lányom nem csak tartotta bennem a lelket, hanem mindvégig tanácsokkal és ötletekkel segített. Ő mondta nekem, hogy ne aggódjak, nem kell nekem mindenhez érteni, csak meg kell találni azokat az embereket, akik értenek hozzá és együtt kell velük dolgozni. Ez a mondat iszonyatosan sokszor az eszembe jutott, amikor már épp feladtam volna, vagy nehéz helyzetbe kerültem. És persze mindig tovább is lendített. Így alakult ki az, hogy ma már a legapróbb feladat kapcsán is nagyon odafigyelek, hogy csak tökéletes eredményt nyújtó emberrel vagy csapattal dolgozzak együtt, hiszen nekem tényleg nagyon bevált ez a gondolkodás.

A leginkább talán a munkavédelem feladatain látszik ez, hiszen én azt gondoltam, a saját magam tapasztalataiból kiindulva, hogy nagyon nehéz és bonyolult lesz kialakítani egy profi munkavédelmi rendszert és persze a munkavédelmi oktatás feladata sem tűnt kisebb falatnak, azonban rátaláltam az Activesafety csapatára, akik teljesen profik ebben és tökéletes segítségemre voltak mindenben. Ettől féltem a legjobban, azt gondoltam ez lesz a legnehezebb terület számomra, és ez a csapat bizony a legkönnyebb akadállyá változtatta. Nagyon ajánlom őket mindenkinek. Aki velük dolgozik garantáltan elégedett.