Ha tökéletes segítségre vágysz

Az ember, hogy ha már nehéz és kemény munkával felépít egy céget, akkor mindent megtesz azért, hogy ez hosszú távon is működőképes legyen és a hátán vigye azokat az embereket, akik munkavállalóként a megélhetésüket és az anyagi helyzetüket rábízzák. Persze ezt sokan sokszor kihagyják a céggel kapcsolatos vizsgálódásból, de igazság szerint, én azt gondolom, hogy ennek kellene az egyik legnagyobb mozgató erőnek lenni egy cégvezető számára is. Hogy felelősséggel tartozunk azok iránt az emberek iránt, akik mellénk szegődtek és a mi cégünket választották munkahelyül. Tudom, hogy sokan nem gondolják ezt fontosnak, de én igen.

Ennek keretében pedig nem csak a tevékenységre vonatkozik az miszerint mindent meg kell tenni, hogy a cég fejlődjön, hogy minél több munkát és ügyfelet tudjon szerezni, amiből aztán majd fejlődés és hosszútávú sikerek lesznek, így pedig biztos munkahely, hanem bizony a biztonságukra, a testi épségükre is legalább ennyire kell figyelni és vigyázni, főleg az építőipar területén. Ennek elérésére pedig meg kell keresni a legjobb szolgáltatót, aki külső szakértőként segíteni tud nekünk a biztos és tökéletes védelmet nyújtó munkavédelmi rendszer kialakításában.

Számos csapat elérhető ugyanis, akik segítséget nyújtanak abban, hogy papíron minden rendben legyen és egy-egy ellenőrzés alkalmával ne legyen probléma a büntetéssel vagy épp tevékenység szüneteltetésének kényszerével, azonban valódi és megbízható védelmet nem ad a munkavállalók számára. Én pedig azt a néhány vállalatot kerestem, akik pontosan hogy arra fektetik a hangsúlyt, hogy mindamellett, hogy ne legyen probléma egy ellenőrzés során, az a fő céljuk, hogy egy nem várt esemény kapcsán semmilyen nagyobb probléma ne alakuljon ki, se anyagi tekintetben sem pedig a munkavállalók egészsége vagy testi épsége kapcsán.

Az activesafety csapatában pedig meg is találtam ezt a tökéletes segítséget, mégpedig hihetetlen jó hangulatban és nagyon konstruktív, hatékony közös munkában, ami nem csak azért fontos számomra, mert sokkal könnyebb így az eredmények elérése, hanem azért is, mert sokkal több időm és energiám marad így a cég menedzselésére és új munkák, projektek bevonzására. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kis csapatot, mert biztos vagyok benne, hogy maradéktalan elégedettek leszenek a munkájukkal, persze ha fontos a valódi biztonság. Számomra biztosan elengedhetetlen.