Aki ismer az tudja, hogy vannak olyan időszakok nálam, amikor teljesen új dolgokat vagyok képes megismerni és bizony bele is szeretni. Olyankor pedig minden csak akörül forog. Néha már egy-egy barátomat vagy családtagomat az őrületbe is tudom ezekkel a dolgokkal kergetni, hiszen folyamatosan arról a témáról beszélek, ami akkor foglalkoztat és egy idő után már akit mondjuk nem érdekel annyira biztosan meg tudna kérni hogy hagyjam abba a folyamatos dumálást. A téma pedig iszonyat változó tud lenni. Volt egy időszak, amikor a csillagokért voltam oda, és távcsövet is vettem, amivel lehet figyelni a csillagokat, azok mozgását, iszonyat érdekes világ volt, és amikor túl nagy rajtam a stressz vagy nagyon belefáradok az élet nehézségeibe, a mai napig ki tudok vele ülni a teraszra és csak nézelődök a csillagok világában.
Persze aztán egy idő után ezek a témák egytől egyig elsikkadnak, és a mindennapjaim részévé válnak. Most például egy teljesen új világra találtam rá, és bele is szerettem, hiszen a vászonképek világa nem csak érdekes, de minden nap találok egy-egy olyan képet, amit el tudnék nézegetni a lakásomban vagy az irodámban. Persze rendelni még csak egyet rendeltem, hiszen annyira magába szippantott ez a világ, hogy csak annál tettem le a voksom eddig, amibe annyira beleszerettem, hogy nem tudtam volna elviselni, hogy ha végül mégsem tudom megrendelni. Egy gyönyörű Balaton vászonkép a kiszemelt és megrendelt darab, amit a szalaibalazs.hu oldalról vettem meg, és amikor megérkezett már egyből láttam, hogy nem is fogom megbánni, annyira gyönyörűek a színei és annyira szép a kép és maga a kompozíció. Valószínű, hogy erről az oldalról fogok még majd rendelni egy Levendula vászonképet is, de ez még a jövő zenéjre. Addig még nézegetem őket egy kicsit, hátha valami másra esik végül a választásom.