Amikor én úgy döntöttem, hogy építőipari céget alapítok, rengeteg ember kinevetett a környezetemben. Nagyon sokan úgy vélték, hogy meg fogom bánni, hogy egy olyan dologba fektetem a pénzem, ahol az átlagosnál is sokkal több útvesztő van, hiszen a tevékenységi kör már magában foglalja a bukás veszélyét. Emlékszem, hogy pont a saját édesanyám volt az, aki azt jósolta nekem, hogy az első nagy büntetésemet a munkavédelmi feladatok terén fogom megkapni, mert nem létezik, hogy én el fogok tudni megfelelően igazodni a jogszabályok tengerében, és fel tudom ismerni azokat a pontokat, amik kardinálisak, vagyis biztos, hogy hibázni fogok és nem fogom tudni megoldani a feladatot, tönkre fogok menni és mindenem el fogom veszíteni.
Én ezt annyira megjegyeztem, annyira bántott, hogy az első partner, akit felkutattam a munkavédelem területén volt megbízott vállalkozóm. Nagyon sokat kutattam utána, rengeteget olvastam, és még több véleményt kértem ki a piacról, hogy kik azok, akik megfelelő módon el tudják látni ezt a feladatkört, és elégedettek a munkájukkal, meg lehet bízni a tevékenységükben. Viszonylag sok visszajelzés alapján két céggel vettem fel a kapcsolatot, és a leginkább meggyőző számomra az activesafety lett, akikkel szerződést is kötöttem.
Igazság szerint ma már azt gondolom, hogy hálás vagyok az édesanyámnak, akinek mindig is nagyon jó megérzései voltak, mert ha ő akkor ezt a mondatot nem mondja, én biztos, hogy nem fordítok ekkora figyelmet a munkavédelmi területek ellátására, és bizony valóban nagy veszély és hibaforrás ez ilyen tevékenységi kör esetén. Ma pedig az ország egyik legjobb cége végzi számomra ezt a feladatot és azt mondhatom, hogy emiatt is mindig nyugodtan tudok aludni. Biztos vagyok benne, hogy nem csak egy látszatrendszert alakítottak ki a vállalatom számára, hanem valódi védelemmel látták el a különböző területeket.