Amikor két ember összekerül és úgy döntenek, hogy összekötik az életüket minden megváltozik. Persze nincs ez másképp, sőt, sokkal inkább szembetűnő a változás, amikor megszületik az első gyermek. Az érdeklődési kör teljesen a gyerek köré koncentrálódik, más lesz a napi rutin, más dolgok fogják szolgáltatni a stresszt, szóval teljesen megváltozik minden, és ez nem volt máshogyan nálunk sem. Persze ezt mi nem éltük meg negatív dologként, sőt, igazából azt tudom mondani, hogy úgy érzem mindketten nagyon is élveztük, és mindig csak mosolyogtunk azon, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond, de most már kezdjük ennek a mondatnak is érteni az értelmét, és bizony azt is, hogy sokszor ez jobban megállja a helyét, mint az ember szeretné.
A férjem ugyanis nagyon vigyáz a telefonjára. Soha, semmilyen veszélyes helyzetben, ami a telefonra káros lenne, vagy kárt okozhatna benne, esetleg baleset veszélyeztetné a telefonját nem használja, hiszen rengeteg céges dolog, kép, információ van a telefonján, amiről ugyan szokott biztonsági mentést készíteni, de csak esténként, és addig is számtalan adat hiányozna, ha elveszne, ezért tényleg mindig nagyon vigyáz rá. A kislányunk legújabb szerelme viszont az apja telefonja. Az enyém például egyáltalán nem érdekli. És persze ezerszer elmondtuk már neki, hogy nem szabad, és apa szomorú ha mondjuk betörik a kijelző, persze ő még gyerek, nem teljesen sikerült ezt még megértetni vele.
Éppen ezért most már egy biztos, találtunk egy teljesen megbízható csapatot, akik hihetetlen profik az android készülékek szerelésében. A https://androidszerviz.hu/ csapat az elmúlt két hónapban ugyanis háromszor cserélt kijelzőt a férjem telefonján, és már csak mosolyognak, amikor beviszi a készüléket a férjem, és látják, hogy nagy valószínűséggel megint a kislányom játszhatott a telefonnal és balesetet is szenvedett ezáltal. Persze így biztos pont ez a szervíz csapat, de azért remélem most már megtanulja a kislányom hogy az apja telefonja tényleg nem játék.