Az édesapám hatalmas segítsége

Az édesapám egy nagyvállalat vezetőjeként dolgozik immáron közel három éve. Rengeteget dolgozik, de azért a családra is szentel elég figyelmet, viszont azt már nem igazán akarja felfogni vagy elfogadni, igazából nem tudom melyik állja meg a helyét, hogy mi, a gyerekei már nagyrészt felnőttünk. Nem mondom, hogy nincs szükségünk a családi ház melegére vagy a segítségükre, a beszélgetésekre, a közös programokra, de elfogadhatná, hogy néhány dologról már lehet hogy több információval rendelkezünk, mint az ő el tudja hinni vagy el tudja fogadni.

Történt ugyanis nemrég, hogy egy nagy tárgyalásról hazafelé menet sajnos balesetet szenvedett, és bár senkinek semmi baja nem lett hála a jó égnek, de a telefonja teljesen összetört. Persze a tárgyalás adatairól, az ott jegyzetelt dolgokról és képekről nem volt biztonsági mentése és nagy szüksége lett volna rá. Elkezdtünk hát utána kérdezni a bátyámmal, hogy ki foglalkozik adatmentéssel telefonról, és több helyről is azt a választ kaptuk vissza, hogy a https://androidszerviz.hu/ csapat ebben a legjobb. Persze fel is kerestük őket, és megkértek minket, hogy vigyük be a készüléket, vélhetően tudnak segíteni nekünk ebben a problémában.

Persze édesapám teljesen szkeptikus volt. Ő már lemondott az adatokról, és ezzel egyébként a projektről is, ami nagy lehetőséget jelentett a vállalata számára. Mi pedig fogtuk a testvéremmel a telefonját és bevittük az androidszerviz csapatához. Mondanom sem kell, hogy minden adat meglett, az édesapám egyrészt nagyon örült, másrészt pedig remélem legalább elgondolkodott azon, hogy néha most már ő is támaszkodhatna ránk. Remélem most már felismeri, hogy elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy ha segítséget ajánlunk vagy véleményt mondunk valamiről, akkor annak alapja legyen, és támaszkodhasson rá és a segítségünkre egyaránt.